Költségminimum vagy munkaerő megtartás?

Avagy egészségvédelem, mint az oktatás része

A minap leszállítottunk két újabb ipari elszívót egy ipari oktatási intézménybe, és ez néhány gondolatot indukált. Egyrészt örömmel látjuk, hogy az oktatási intézmények is egészséges technológiákkal szerelkeznek fel.

Ráadásul két dolog van, ami örvendetes. Egyik, hogy a mai ifjú generáció egészségét már a kezdetektől óvják az intézmények. Ez, annak ellenére, hogy nyilván elvárható, örömteli tapasztalat. Jó érzés látni, hogy az ipari nebulók is modern körülmények között, hatékony elszívókkal felszerelt műhelyekben szerzik meg az óhajtott tudást.

Hála az erre fordított figyelemnek, vagy éppen a fejlődő előírásoknak, a fiatal tanulók már a szakmai ismeretek elsajátítása közben megismerkednek azzal, hogy mennyire fontos a munkahelyi egészség védelem, illetve a hatékony elszívás. Mondhatni, hogy természetesnek veszik, ebbe szocializálódnak bele.

Ez bizony messzebbre is mutat!

A közelmúltban még számos helyen tapasztaltuk, hogy a munkahelyek egészségesebbé tétele úgymond muszáj opció volt a cégek számára. A költséghatékonyságra törekvő cégvezetés akkor fordított erre figyelmet, amikor éppen muszáj volt, vagy pályázati erőforrást vehetett igénybe. Az ezt illető változások mára szemmel láthatóak. Örvendetes tény, hogy egyre több cég fordít energiát arra, hogy munkahelyeit vonzóvá tegye.

A szkeptikusok persze mondhatják, hogy a fizu lehet az, ami vonzó, de ez így már régen nem igaz!
A munkahelyeket történő generációváltás folyamatosan zajlik, az öreg rókák helyét pedig fiatal szakemberek viszik át. Nekik bizony már nem felelnek meg azok az esetleg kevésbé egészséges feltételek, amit az előző generáció megszokott. A dolgozói öntudat szépen fejlődött arra a szintre, amikor igénylik az egészséges munkahelyek, illetve a berendezések meglétét.

Így a cégek láthatóan rá vannak kényszerülve, hogy az egészséges körülmények maximális biztosítására nem mint muszáj opcióra tekintsenek, hanem a friss nemzedék elvárásaként. Mert vajon mit gondol egy frissen végzett, ámde lelkes munkavállaló egy olyan munkahelyről, amelynek körülményei elmaradnak az oktatóműhelyétől?

Hát, bizonyára nem lesz lelkes. Amikor talál egy jobb lehetőséget, valószínűleg váltani fog.
Amely cég tehát szeretné vonzani a jó képességű munkaerőt, annak szüksége lesz arra, hogy megfelelő egészségvédelemmel ellátott munkahelyeket kínáljon. Annál is inkább, mert a piacon olyan mértékű képzett munkaerőhiány tapasztalható, hogy muszáj marasztalni a képzett munkaerőt.

Például egészséges munkahelyek kialakításával, az erre való hatékony berendezések beszerzésével. Akinek ennek következtében pedig jobb képességű, hűséges munkaerő áll rendelkezésre, nyilván jobb versenypozíciót szerezhet a piacon.

Ezután nyugodtan várhatja a környezetvédelmi ellenőrzést!

Ma már nem csupán a lelkiismereti kérdések vagy a hatékony munkavégzés követeli meg a munkahelyek egészségessé tételét, hanem környezetvédelmi, munkaegészségügyi jogszabályok szólnak a gyárakban, üzemekben felszerelendő berendezésekről. A munkahelyeken az előírásoknak eleget téve szükséges a káros anyagok elszívása, szűrése.

Ezért a legjobb helyen van: Forduljon hozzánk!

  • Tájékoztatjuk az adott helyzetben érvényes jogszabályokról,
  • Tisztábban látja lehetőségeit és kötelezettségeit,
  • Megőrizheti drágán kiképzett munkaerőit,
  • Megmenekül a környezetvédelmi bírságoktól!

Ajánlatkérés

2020-09-04T09:54:54+00:00
Központi porszívó 3 év garanciával
A központi porszívó szakszerű beszerelése biztosítja Önnek a későbbi évek kényelmét. Érdemes tehát olyan partnert választania, aki garantálja, hogy központi porszívója évekig megfelelően működik majd.

A jövőre gondolva válassza legjobbat, és élvezze a szakértő gondoskodás biztonságát.

Velünk 3 év garanciával...
Tervezés, beépítés, karbantartás
3 év garanciával
Ismerje meg, mit tartalmaz egy korrekt árajánlat, amit központi porszívó rendszer szerelésére küldünk!
Kattintson a gombra és kérjen egy korrekt árajánlatot!
Ismerje meg, mit tartalmaz egy korrekt árajánlat, amit ipari elszívó beszerzéséhez küldünk!
Kattintson a gombra és kérjen árajánlatot

A weboldal cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ehhez kérjük hozzájárulását. további információk

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk cookie-t használunk honlapunkon. Ha továbbra is a beállítások változtatása nélkül marad a honlapon, azt feltételezzük, hogy Ön elégedett azzal, hogy minden cookie-t megkap a honlapon. Azonban, ha szeretné, bármikor meg tudja változtatni a cookie beállításokat. Felhívjuk figyelmét, ha megváltoztatja a cookie beállításokat, a továbbiakban nem tudjuk garantálni weboldalunk megfelelő működését. A honlap néhány funkciója elveszhet, míg Ön néhány weboldalt többé már nem fog látni. Még többet megtudhat adatkezeléssel foglalkozó aloldalunkon.

Bezár